Kezdjük talán a legfontosabb dologgal, az időjárással.
Sok emberhez hasonlóan én is ódzkodtam a Brit szigetek időjárásától egészen addig, amíg meg nem ismerkedtem vele. Alaptalan volt a félelmem, mert az őszi és téli évszak nagy részében száraz, helyenként csapadékos időjárás volt, nem pedig a szájhagyományból jól ismert egész nap szitáló, ködös, párás, borongós idő. Talán mondanom sem kell, hogy ez az ideális idő a tekeréshez télvíz idején.
Ami mindenképpen kiemelendő az a kontinentális Európa telétől eltérő, különösen enyhe, cipőben és dzsekiben is kibírható időjárása. Míg otthon -20 C fok volt decemberben, addig itt ragyogó napsütéssel párosult +8 C fok körüli hőmérséklet.
Ha már nincs hó, akkor hideg se legyen alapon, nem is hiányzott fehér csapadék - sem a télapó.

Milyen a bringás infrastruktúra?
Meglátásom szerint lehetne jobb, azonban sok helyen gátat szab a belváros és annak viszonylag szűk városszerkezete. Az amúgy is szűk közutakból sok helyen nincs lehetőség kerékpársávokat is leválasztani, ezért ellentételezésként a kerékpárosok használhatják a buszsávokat a város minden pontján, megkötések nélkül.
Ahogy említettem, szűkek a közúti sávok, a buszok legtöbbször bele sem férnek a sajátjukba, a belváros és a hidak pedig a csúcs időszakokban, mint a reggeli és az esti órák rendszeresen beállnak, ezért a bringával való haladás is nehézkessé válik. Bringasávok híján pedig marad a járdázás, a buszok és autók közötti cikkcakkozás.
Igen, lehetne jobb, azonban fejlettsében Budapest előtt jár jóval a londoni kerékpáros közlekedés. Elég csak a CS-ekre, azaz a Cycle Superhighway-ekre gondolni, a stopvonalaknál felfestett előretolt kerékpáros felállókra, az észszerűen ívelt kanyarokra - amik nem egyenlőek a derékszöggel -, a több mint 11 ezer kerékpárból álló, folyamatosan fejlesztett, bővített közbringra rendszerre, vagy hogy szinte mindenhol lehet bringával parkolni, nem kell az időt a kresz táblák, oszlopok, korlátok folyamatos keresgélésével tölteni.
A közutak és kerékpársávok minősége a legtöbb helyen megfelelő, sok dolgoznak, javítanak. Ebből a szempontból ég és föld a különbség Budapest és London között.

A harmadik komponens, amiről mindenképpen fontos szót ejteni, az a biztonság.
Ha feltesszük a kérdést, hogy biztonságos-e Londonban kerékpározni, akkor a válaszom egyértelműen az igen lenne.
Nyilván szubjektív a téma megítélése, azonban én Budapesten tanultam közlekedni, az ottani közlekedési morálban szocializálódtam, mind autóval, mind pedig kerékpárral, így úgy érzem, Londonba költözve nem ért meglepetés, legfeljebb pozitív értelmeben. 
A közutak minősége rendben van, az autóvezetők, a buszsofőrök és a több tíz tonnás teherautókat vezetők is toleránsak, előzékenyek a kerékpárosokkal szemben. Nem akarnak minden áron leszorítani, megelőzni, eléd vágni, csak, hogy a következő lámpánál ismét előttük legyél.
Egyértelműen más a közlekedési morál, ami egyértelműen a kerékpárosok nagy számának, illetve a városvezetés és a TfL munkájának köszönhető, hiszen ekkora tömeget nehéz nem figyelembe venni és a jelenlétét ignorálva közlekedni.
Mindennapos látvány, hogy a reggeli munkába tartó bringások, a lámpáknál 15-20 fős csoportokba verődnek össze, hogy aztán ki-ki a saját tempójában folytassa az utat a zöld jelzésnél.
Ahogy említettem, a gépjárművezetők toleránsak és figyelnek a kerékpárosokra, azonban azért a kerékpárosok is sokat tesznek. Döntő többségük kerékpáros technikai öltözetben teker, melyek rendszerint a narancssárga/neonsárga színben virítanak, bukósisakot viselnek és messziről is jól látható lámpákat használnak.
A közlekedési morál is viszonylag magas, a legtöbben megállnak a piros lámpánál, elsőbbséget adnak a gyalogosoknak. Persze, sok gyalogos panaszkodik, hogy úgy közlekednek a bringások, mint az őrültek, amire Budapesten nevelkedettként annyit tudok mondani, hogy az otthoni viszonyokhoz képest éppenséggel a gyalogosok viselkednek rendkívül felelőtlen módon, sokszor a KRESZ szabályokra fittyet hányva haladnak keresztbe kasul az úttesten, a zebrák zöld/piros jelzése számukra egyet jelent, és életveszélyes módon az álló kocsisorok közt lépnek ki a bringások elé.

Én is úgy láttam, eljött az ideje, közel 4 féktelen év után, hogy a mindennapos adrenalinlöketeket csökkentve féket szereljek a bringámra és vegyek egy bukósisakot. Az előbbi a sokszor síkos úttest miatt indokolt, míg az utóbbi a kamikazee mód közlekedő gyalogosokra való tekintettel. Noha ezzel nem őket, hanem magamat védem.