Április 30. és május 4. között otthon voltam, így sok év tervezése és nosztalgiázása után eljutottam a városligeti majálisra. Bárcsak ne mentem volna!
Az egy dolog, hogy milyen állapotban van a Városliget, az pedig egy másik, hogy a munka ünnepére időzített rendezvények, pártok, civil szervezetek vállalkozók és azok látogatói milyen rémálomszerű hellyé varázsolták a parkot. Sok szót nem akarok vesztegetni a témára, úgyhogy legyen elég annyi, tökéletes látlelete volt a mai magyar társadalomnak.
Ezt az apró "malőrt" leszámítva nem mondom, hogy nem volt jó hazamenni, találkozni a családommal és a barátaimmal. Valószínűleg nem is árulok zsákbamacskát azzal, ha azt mondom, hogy talán ez az egyetlen tényező, ami miatt nehéz szívvel jöttem vissza Londonba az ötödik nap végén, ami kicsit olyan érzés volt, mint amikor novemberben hátrahagytam Budapestet.

Májusban egy régi álmom vált valóra, amikor a Janinak köszönhetően hozzájutottam egy 27,5 colos, merevvázas, Saracen márkájú mountain bike-hoz, amit még aznap fel is avattunk az olimpiai parkban található MTB gyakorló pályán, ahol a szűk ösvényektől kezdve, az emelkedőkön, ugratókon, éles kanyarokon és különféle talajtípusokon keresztül minden megtalálható, melyekkel a természetben is találkozhat az ember tekerés közben.
Természetesen nem lett volna teljes a történet, ha nem kapok defektet rögtön az első napon.

Habár hűséges típus vagyok, mind a párkapcsolat, mind pedig a munkahely szempontjából és nem szeretem az újrakezdést - ami meglepő a tavalyi Londonba való költözösém tükrében -, de hónapok óta foglalkoztat a gondolat, hogy munkahelyet kéne váltanom, természetesen a szakmán belül maradva.
A miértre több válasz is van: egyrészt nem keresek annyit, mint amennyit meg lehetne keresni egy másik kávézóban, ha a hasonló munkakörökben dolgozó ismerőseimet veszem alapul. Továbbá szakmailag, azaz a kávékészítés terén ezen a kávézón és ezzel együttezen ezen a cégen belül nem tudok fejlődni.
Úgyhogy május elejen el is kezdtem nézelődni a Coffee Jobs Board nevű kávézós témakörben munkaerőt és munkáltatót közvetítő oldalon, ahol nem csak te, mint munkavállaló tudsz keresni álláshírdetéseket, hanem téged is meg tudnak találni a munkáltatók, ha feltöltesz magadről egy CV-t, rövid leírást, illetve a készségeidet a szakma keretein belül.
Londonba költözésem előtt, még otthon találtam ezt az oldalt, rajta keresztül szereztem a jelenlegi munkahelyemet is, így most is itt próbálkoztam először, hogy új helyet találjak, ami meglepően könnyen ment.
1 hét leforgása alatt 2 megkeresést kaptam az oldalon keresztül, illetve az én jelentkezéseim alapján 3-4 interjúra/próbanapra is hívtak. Amiből az lett, hogy a Tower Bridge déli hídfőjéhez közel lévő, a The Watchhouse névre hallgató kávézóba el is mentem egy interjúra, majd pedig egy próbanapra, ahonnan a következő nap jött is a visszajelzés, hogy "fel vagy véve, mikor tudsz kezdeni?".
Egy hétig hezitáltam a között, hogy maradjak-e jelenlegi helyemen annak tudatában, hogy május végétől supervisor - gyakorlatilag manager - legyek a tulajdonos másik kávézójábal, ami az Upper Fleet/Fleet Kitchen névre hallgat, és ahol elsajátíthatom az üzletvezetést, ami később jól fog mutatni a CV-mben, vagy belevágjak valami újba, ahol ismét a nulláról kezdhetek mindent, cserébe a szakmában való elmélyülést jelenti.
Végül maradtam az üzletvezetés lehetősége miatt, amibe az anyagiak nem játszottak bele, hisz mindkét hely ugyanazt a fizetést ajánlotta.

Van egy hússzú listám azokról a londoni múzeumokról  - szinte az összes ingyenes -, amiket meg szeretnék nézni.
Ebben a hónapban a Design Museumba, illetve a Hunterian Museumba jutottam el. Előbbi nem olyan régen nyitotta meg kapuit nyugat Londonban, a Holland Park szomszédságában, ahova a korábbi Tower Bridge melletti helyszínéről költözött át.
Mint a legtöbb múzeum, a Design Museum is rendelkezik állandó, illetve időszakos kiállításokkal. Az állandó tárlatról elmondható, hogy rendkívül tartalmas, színvonalas, naprakész és egyben interaktív is, köszönhetően többek között a kiállított és tapizható mindennapi használati tárgyaknak, közlekedési eszközöknek és a folyamatosan működésben lévő 3D nyomtatónak, illetve az általa készített kézbe vehető és kipróbálható tárgyaknak. 

A Hunterian Museum ezzel szemben egy teljesen másfajta élményt nyújt. A múzeum nevét John Hunter egykori sebész professzor és preparátorgyűjtő után kapta, a kiállításnak pedig a Royal College of Surgeons ad(ott) otthont, mivel a május 20-án kezdődő teljeskörű felújítás és átépítés miatt mind az RCoS-t, mind pedig a múzeumot 2020 őszéig bezárták.
Ha csak egy kicsit is szereted a "természet csodáit", a precízen elkészített preparátumokat vagy csak a tűréshatáraidat feszegetnéd, akkor ezen a kiállításon ugyanúgy megtalálhatod a formaldehidben úszó állati és emberi eredetű testrészeket, tetemeket és testeket, mint a különböző orvosi szempontból érdekességéként kezelt csontokat, csontvázakat és koponyákat.

A közelmúltban - az új bringámnak köszönhetően - eljutottam a fura módon a City of London Corporation által fenntartott Epping Forest-be, mely gyakorlatilag egy hatalmas kikapcsolódásra szolgáló, rengeteg gyalogos, bringás és lovas ösvénnyel szabdalt parkerdő, tele vadon élő (és háziasított) állatokkal, mint mókusok, nyulak és őzek, illetve az erdőben legeltetett tehenek.

A City of London Corporation a Londonon belüli City, azaz a szigorúan vett 1 négyzetmérföldes belváros önkormányzati egysége, mely különböző szociális intézmények, múzeumok, közlekedési műtárgyak mellett parkokat is birtokol, néha a meghatározott 1 négyzetmérföldes igazgatási területén kívül is.

Az erdő kb. 4 km széles és 19 km hosszú, délről Chingford északról pedig a már London közigazgatási határán kívül eső Epping határolja. Előbbi városrész a Liverpool street station-ről induló Overgrounddal közelíthető meg egyszerűen, míg Epping a Central line (Underground) keleti végállomása a 6-os zónában, ami a bringások nagy örömére kerékpárral is igénybe vehető Leyton-ig mindenféle extra költség nélkül.
Ugyan az erdőbe mindenféle előkészület nélkül érkeztem a terep és az ösvények feltérképezését illetően, így is remek órákat töltöttem el a környéken való barangolással a különböző lovas utakon és eldugott ösvényeken, ahol különböző kisebb-nagyobb tisztásokba, dombokba, patakokba és tavakba futottam.

London a világ egyik legnagyobb városa, ahol a hírésségek is mindennaposak, mégis közel fél év itt tartózkodás után sikerült belefutnunk az első sztárba, a jelenleg is Londonban játszó Jude Law-ba.
Mit sem sejtve tartottunk a Barbican melletti Santander Bike (londoni BUBI) állomáshoz, amikor egy, a színház kijárata előtt kígyózó sorra lettünk figyelmesek, amit viccesen meg is jegyeztünk, hogy biztos Jude Law-t várják. Egy gyors kérdés után kiderült, hogy valóban miatta állnak ott, szóval akkor már mi is beálltunk a tömegbe, hogy elkapjuk a hamarosan megérkező csillagot, akivel egy rossz minőségű szelfi mellett az alábbi fotót készítettük.
Ezek után a megilletődött sztárt hátrahagyva hazatekertünk.