Pár héttel ezelőtt ismét bringázni mentünk a Janival. Ezúttal észak Londont céloztuk meg a Limehouse Basin-től kiindulva, ahol a Regents Canal keleti vége, illetve a Lea River mesterséges bekötése is beletorkollik a Temzébe.
Nem tudom elégszer ismételni önmagam, hogy minden egyes londoni kirándulás alkalmával mennyire az az érzése az embernek, hogy London inkább egy mini ország, semmint "csak" egy város.
Páratlan az a diverzitás, a folyamatos változás, a történelem és a modernitás kettőssége, és a folyamatos fejlesztés, ami jellemző erre a globális csomópontra. Amikor az ember már nem számít semmi újra, London ismét meglepi valamilyen aprósággal, ami jelen esetben a Lea folyó és a Lea völgy volt.

A kanálisként induló (visszafelé haladva), majd Bromley by Bow-nál zsiliprendszerré alakuló, a Queen Elizabeth Olympia Parkon átfutva egy csendes folyóvá, végül pedig egy vadregényes tavakból és folyókból álló rendszerré alakuló, ember és természet által formált képződmény mellett tekertünk végig.
A partján található a már említett, a 2012-es olimpiai játékoknak is otthont adó Q.E. Olympia Park az olimpiai stadionnal, a Zaha Hadid tervezte úszócsarnokkal, a kerékpáros körversenyekre való velodrómmal, a szabadtéri játszóterekkel, a mountain bike pályákkal, kávézókkal és a híres csavart formájú, csúszdás kilátóval.

Természetesen a folyó elmaradhatatlan elemei a keskeny és széles kivitelű angol lakóhajók és a Hollandiából származó lakóbárkák, ahogy a régi ipartelepekből, raktárokból és gyárakból mára művésztelepekké, kocsmákká és egyéb rendezvényhelyszínekké váló épületek sora is.

Ezen a napon kb. 75 km-t tekertünk egy pizzázással és sörözéssel megszakítva, amit egy nem várt esemény követett, ugyanis sikerült egy padon hagynom a lakatomat, amiért a ránk omló sötétben kellett visszamennünk egy folyóparti földút mentén, hogy végül a lakat hűlt helye fogadjon minket.
Ennek köszönhetően az aznapi Happy Beigel Klezmer Orchester koncertet is sikerült lekésnünk.

A következő hétvégén London egyik híres temetőjének, a Highgate Cemetery-nek a keleti szárnyát látogattuk meg, mely végső nyughelye többek közt Karl Marx-nak, a híres szocialista gondolkodónak. A sors furcsa fintora, hogy a világ egyik legkapitalistább városában sikerült végső nyughelyre lelnie ennek az embernek.

Gondolom nem én vagyok az egyedüli ember, aki turistaként néha szeret egymagában sétálni, felfedezni a város apróságait, rejtett kincseit vagy csak szimplán a saját maga orra után menni, ahelyett, hogy másokhoz kellene igazodnia érdeklődés, ízlés és tempó terén.
Ezt először Ausztráliában és Tasmániában tapasztalhattam meg, azóta pedig Londonban is. Így, ha alkalmam van rá, egyedül is barangolok a városban, mint ahogy azt tettem a Húsvét előtti hétvégén is, amikor igazi, 24 C fokos nyár köszöntött Londonra.

Túrámat a Tower Bridge mellett horgonyzó, a II. Világháborúban, illetve a koreai háborúban is fontos szerepet játszó HMS Belfast fedélzetén kezdtem, ami egy történelem és a haditechnikai iránt érdeklődő számára nettó 2-3 óra önfeledt kikapcsolódást biztosít, míg a hajót teljesen feledezi a parancsnoki hídtól kezdve egészen a gépházig.

A Belfast-tól búcsút véve a hétvégén oly üres City felé vettem utamat, ahol igazán felemelő érzés volt, hogy nem kellett turisták ezreivel hadakozni az előre jutás érdekében, ami egyébként Londonra oly jellemző a hétvégék alkalmával.
Persze ez az örömködés is csak addig tartott, míg el nem értem a Covent Gardent, a Soho-t, a kínai negyedet és a mellette található meleg negyedet, ahol a már jól ismert lüktető tömeg fogadott.

A napokban nyugat Londonba látogattam, ezúttal bringával és ismét egyedül.
A Temze északi partján viszonylag sokáig lehet haladni, így viszonylag könnyű megközelíteni a folyó déli oldalán találhat Battersea Parkot, mely a híres, jelenleg épp átépítés alatt álló, Batterse Power Station szomszédságában található. Maga a park már, már az "unalmas" brit parkok képét mutatja, viszont tökéletes példája annak, hogy hogyan kéne kinéznie Budapesten a Városligetnek - múzeumok nélkül, karban tartva.
Az igazán említésre méltó pontja a parknak, a folyóparton álló, 1985-ben átadott Peace Pagoda, melynek tervezői naivan a mai napig is a világbékére törekednek.

Ez azonban csak egy kis kitérő volt, utam eredeti célja ugyanis a Londonban ritkaságszámba menő Hammersmith Bridge, mely a budapesti lánchídra hasonlít, és a ferdekábeles Albert Bridge felkeresése volt, melyek olyannyira kilógnak a sorból a Tower Bridge-el egyetemben, hogy az érdekes Temze-hidak listáját ezzel ki is pipálhattam.
Mind megjelenésükön, mind pedig állapotukon jól látszik, hogy bizony ezek a hidak nem tegnap készültek, viszont annál inkább díszei az adott városrészeknek, mint Battersea, Chelsea vagy Hammersmith.

Egy jó nyugat londoni hamburger és egy igazi Camden IPA legurítása után az irányt a Victoria and Alber Museum felé vettem, hogy meglessem, mit sikerült ősszegyűjtenie a világ minden tájáról a brit birodalomnak.
Az eredmény egészen döbbenetes, csakúgy, mint a British Museum esetében, azonban itt mindenhol szobrok, fa faragványok és oltárok vannak Európából, kézműves remekek, szamuráj kardok, harci vértek Japánból és Ázsia egyéb részeiről, illetve az iszlám építészetet bemutató, geometriai alakzatokat ábrázoló csempék és domborművek Törökországtól egészen Iránig.
A múzeum méretét és az ott felvonultatott kollekciót látva, döbbenetes, hogy egy gyarmatbirodalom mire volt képes, amikor adott országok kulturájának kifosztását véghez vitte.
Nem tagadom, a mai világban sok ember szempontjából üdvözölendő ez, hisz az egyetemes történelmet és kultúrát egy helyen tudja tanulmányozni az érdeklődő.

Hogy Bermondsey se maradjon ki a hírekből, itt is vannak fejlemények: a Mandela Way-en található, magántulajdonban lévő T34-es orosz tank rövid időn belül ismét gúnyát váltott, azonban ágyúcsövét továbbra is a Southwark-i önkormányzat felé irányozza.

Ééééés a világösszeesküvések központi helyszínén a Szabadkőművesek Londoni Nagy Páholyában is tiszteletemet tettem a héten, mely Holborn és a Covent Garden közt félúton található. Bármennyire is fura, de ingyen látogatható múzeummal, tárlatvezetéssel és könyvtárral fogadják az érdeklődőket, ahol többek közt olyan ritkaságokat is megcsodálhatunk mint Sir Winston Churcill szabadkőműves 1591-es sorszámú tagsági oklevelét.